Lassan 3 éve lakunk itt, vidéken a Nagyváros tövében. Mikor ide költöztünk, minden eszünkben volt, csak a gazdálkodás nem. Az első tavasz és nyár feladata a hatalmas gaz eltüntetése volt. Egy ismerősünk le is kaszálta, no nem ingyen. Később már magunk is megoldottuk a fű projektet.
Az első év őszén kitaláltuk, hogy a kertben ne a gazt növesszük, hanem valami hasznosat. Így nekiálltunk a kertecske ásásának. Tavasszal nagy lendülettel elkezdtünk veteményezni kb 60-70 nm területen. Később kaptunk kukoricát, így még a tavasszal nekiálltunk feltörni kb 100 nm területet a kukorica számára. Az első nyári termés így visszagondolva is viccesre sikeredett. A borsó, amiből több ágyást is vetettünk, kb 2-3 főzelékre volt elég. A sárgarépát is valami ármányság szőtte be, így aranysárga szálakat szedegettünk le róla, no és az általunk ősellenségnek nevezett "gazt",-a mi később megtudtuk, hogy zsurló- és az egyéb nem haszonnövényeket napi szinten irtottuk.
Az uborka volt az egyetlen hálás és sikeres növényünk. Nagy volt a szárazság, mi hősiesen, becsületesen locsoltuk hajnalban és késő délután, így másfél hónapig szedtük az uborkát a család nagy örömére.
A kukorica arra volt jó, hogy ne a gaz nőjön újra. Na jó, ettünk néhány cső főtt kukoricát is. A köztes növénynek ültetett babok, hááááááát, ez felejtős volt és nem fejtős. A tökföld szép termést hozott, a paradicsom, paprika talán októberre beért volna, ha nem szedjük le csalamádénak. Volt karalábénk is pár darab. Óvtuk, locsoltuk, vigyáztunk rá, naponta néztük, hogy mikor nő meg akkorára, hogy egy levest csinálhassunk belőle. Addig nézegettük, ápoltuk, míg az őzek megtalálták és megették. De csak azt, ami nem volt fás. Volt patiszonunk is, de az is inkább csak virágzott, termés kevesebb volt, mint a virág.
Ezek a kudarcok nem vetették vissza lelkesedésünket, s az ősz folyamán már a következő időszakot tervezgettük. Közben volt sok-sok birsalmánk, no meg a Budai hegyekben sok-sok csipkebogyó, amikből lekvárt készítettünk. OK, de mit csináljunk a sok birslekvárral, sok feketeribizli szörpünkkel? Próbáljuk meg eladni. Így kiváltottuk az őstermelői igazolványt, s már mentünk is a piacra.
Az ősz folyamán szert tettünk egy kapálógépre is. Az ötletünk a szomszédból jött, mert a talaj előkészítéshez kölcsönkaptuk a szomszéd kapálógépét. Láttuk, hogy hogyan dolgozik vele, és úgy gondoltuk ez nem nagy ördöngösség. Csak be kell indítani, menni a gép után. Ez eddig rendben is volt, amíg csak gondolatban használtuk. Mihelyt élőben is elkezdtük, csak bután néztünk, hogy menni megy, de nem kapál. Mire rájöttünk, hogy a hátsó kerekeket le kell szerelni, csak úgy fog kapálni. Szóval a gyakorlat teszi a mestert, - ez régi bölcsesség, - mert hiába tudjuk az elméletet, az sokszor nem elég, kell a tapasztalat, gyakorlat.
Az öreg ribizlibokrokat frissítés címen szétültettük, s a „kóbor” hajtásoknak ribizli iskolát csináltunk. Ott növekednek, erősödnek. No persze csak azok, amik megeredtek. Tavasszal derült ki, hogy néhány hajtás fordítva lett eltéve, így kb a fele maradt csak.
Jött az új tavasz, ami egy kicsit később jött, mint kellett volna. Új termékkel bővítettük tevékenységünket. Vettünk házi naposcsibéket egy baráti házaspárral közösen. 40 kicsi csibe érkezett egyik este, amit őrizzük kb 2 hétig. A kimeszelt ólba papírdobozokban, infralámpa mellett melegedtek a márciusi télben. Eljött az idő, hogy 15 kiscsibét elvigyék a barátaink. Mi ki is kiválogattuk a nagyobbakat magunknak, gondoltuk, hogy ők az életre valóbbak. Hát igen! Kiderült, hogy az állományunk zöme kakas lett, s csak 10 tyúk. Jó, akkor csirke, illetve kiskakas vágás lesz. Természetesen roppant tudományosan, könyvekből utána olvasva, hisz gyerekkorunkban mindegyikünk látta, hogyan csinálták szüleink, nagyszüleink, de csinálni sose csináltuk. 2 hét huza-vona után hétvégén elkaptuk az első áldozatot. Sok bénázás után előkerült a balta is, amivel le lett csapva szegényke feje, mert sajnáltuk, hogy miattunk szenved. Jött a pucolás. Ez már jobban ment. A kopasztás közösen, a belezés férfi, a darabolás női munka volt. 2 óra kemény munka után már volt ebédnek valónk is. Közben a saját szerencsétlenkedésünkön jókat derültünk. A következőben már párosával vagdostuk a kakaskákat, s telt a fagyasztónk. Végül 2 kakas maradt, mert nem tudtuk eldönteni, hogy melyik legyen az áldozat. Az egyik szép, de mulya, a másik kevésbé szép, de a tyúkudvar ura. Karácsonyig tanakodtunk, de be kellet látnunk, hogy a 10 tyúkhoz sok a 2 kakas, így karácsony előtt eljött a végső döntés ideje. Végül is a szép kakas maradt, aki mára már felnőtt a feladatához?
Természetesen a tyúk projekten kívül ott volt a kert is, ami sok-sok örömöt és munkát is adott. Rájöttünk, hogy a régi kert mérete nem lesz elég, ezért 2 új helyet is feltörtünk. Az egyik a ház előtti udvar egyik kis része, kb 35 nm terület lett. Itt a retek, újhagyma, borsó, sárgarépa, babok, sóska, eper, paradicsom és paprika, no meg a sütőtök kapott helyet, ja és a Németországból kapott paprikák. Ez azért érdekes, mert mikor megjelentek a kis paprikatermések feketék voltak. Mi meg bután néztük, s vártuk, hogy mi lesz belőle. A nyár végére szép piros chili paprikák lettek.
Sóskából 2 zacskó magot vettünk. Elszórtuk és vártuk a sóskákat, de szomorúan kellett tudomásul vennünk, hogy csak az egyik kelt ki. Nem baj, de legalább van saját! 1 hónap múlva elkezdett valami nőni a másik sóska helyén. Kiderült, hogy abba a zacskóba vicces emberek paradicsommagot tettek, így sóska helyett paradicsomunk lett. A sütőtök is elkezdett nőni. Mit nőni! Futni, terjeszkedni. Mikor a magokat elvetettük, tudtuk, hogy nagy hely kell neki, no de ezt nem is mertük gondolni, hogy ekkora! Néha azt hittük, hogy az ablakon keresztül még a házba is be fog mászni. Ezt megúsztuk, és lett saját sütőtökünk! A paprikamagokat nem mertük az időjárás miatt csak úgy kiültetni, így egy kidobott zuhanykabin ajtajából melegágyat csináltunk, ott növekedtek egy darabig a paprikapalánták. Az átültetést nehezen viselték, de a korai fagyok előtt még a nagyját le tudtuk szedni és csalamádénk is lett.
A másik feltört területre megint kukoricával próbálkoztunk, no és napraforgóval. Gyönyörűen nőttek, már szemesedett is a kukorica, nézegettük, hogy lassan ehető is lesz. Előre örültünk, hogy milyen sok kukoricánk lesz, még kukoricadarálóra is sikerült szert tennünk. Sajnos nem sikerült kipróbálnunk, mert egyik éjjel jöttek a vaddisznók és letarolták az egészet, csak a napraforgókat hagyták meg nekünk. Lett szotyinak való, így nem lett teljes kudarc.
A kertben újításként céklát vetettünk, hiszen szeretjük. Céklát csak savanyúságként láttunk eddig. Elvetettük, s vártuk az eredményt. Egyszer csak azt vettük észre, hogy kezd zöldellni a „céklaföldünk”. No, ez most gaz, vagy cékla? Vártuk, mi lesz az eredmény? Mikor már láttuk, hogy sora van, akkor megnyugodtunk, CÉKLA! Ettől fellelkesülve a még felszabadult helyekre is céklát vetettünk. Kevés sikerrel, hiszen július elejét írtunk. Próbálkoztunk erősen, még Fitnesz nevű magot is vettünk, hátha „kifitneszezi” magát. Sajnos nem. Mint utóbb megtudtuk, a föld már olyan mértékben felmelegedett, hogy a sok víztől a földben megfőtt, vagy a forró talajban megsült a mag. Így megint okosodtunk, nincs másodvetés, ha nagy a meleg. Panaszra azért nem lehet okunk, hiszen így is sok céklát tettünk el savanyúságnak. Már csak a céklalé készítés titkát szeretnénk megtudni. Nem azt, amit turmixal lehet készíteni! Nem bizony, arra a céklalére gondolunk, amit aranyárban adnak. Próbáltuk gyümölcscentrifugával, de csak azt értük el, hogy a fél konyhát takaríthattuk a „céklalé” próbálkozás után, de lét nem sikerült mennyiségben előállítani. Az egyik üzletben elolvastuk a címkét. Azt írta, hogy aludttejben fermentált. Ez rendben is van, az aludttejet értem, de mit is jelent a fermentálás? Erjesztést! No ezzel is próbálkoztunk, sikerült is készíteni céklalét. pár hét után felbontottuk. Amit sikerült kiönteni lé, az finom volt, de üveg közepéig lilás iszapos valami ült, ami alig akart kijönni. Igen, ülepíteni is kell, majd az idén!
Az uborkákat is fokozatosan, hetes eltolással vetettük, de a késői vetés hiányos lett, utolérte az első vetéseket, s kényszerérett is lett némelyik. Szóval ezt is még gyakorolni, kitapasztalni kell. Persze panaszra nincs okunk, hiszen naponta 2-3 óra hajolgatással begyűjtöttük, s kb 100-120l-nyi savanyúságnak valót.
S itt a 4. tavasz. A kertünk zöldell a friss növényektől. A kapákat kiélesítettük, mert sokat kell dolgozni velük. Tervek vannak, lelkesedésünk is, már csak erővel kell bírni. A sok munka mellett hatalmas öröm minden kibújt növény, és termése. Tudjuk mit eszünk, hisz a saját verejtékünkkel is öntözzük.
Hozzávalók:
Utolsó kommentek