Magyarországi testvéreim másképp mondanák a laskasirítésnek, de a lúdlevesnek es. Így né: tésztakészítés és liba húsleves. Kicsit úriasabban. De ejsze így es megérted, nyájas olvasó, az irományt. Ma laskát sirítettem. A ludat levágtuk már pettyet régebben, de a leves soknak bizonyult, így lefagyasztottam belőle. Sok a tojásunk, megszaporodott a majorság, s hirtelen felvillant a szikra: házilaska! Ki a lúdnak a maradék levét! 12 tojásból, kilónál kicsit több lisztből, víz nélkül készült. Jó keményre gyúrtam, s sirítettem éppeg eleget. Aztán kitettem száradni az abroszra, s félóra múlva szépen felcsíkoztam. De reszeltem es belőle, tarhonyának. Te! Olyan szép lett, mint az Isten szeme, s olyan finom, mint a Mári néni laskái!
Kicsi leánka koromban ettem én elég laskát. Emlékszem, Édesanyú amikor sirített mindig a forró platnira es reádobott egy-egy darabot, az fekete szeműre sült, megsóztuk, és jó étvággyal megettük. Jaj, tudjátok még mit ettem erőst szívesen? A kékhátú gombát! Édesapú értette a gombákat, s gyakran kirándultunk es, s szedtünk mindenfélit. A kékhátúba aztán jó csípős juhtúrót töltött, s megsütte a platnin. A nyál a szájamban összefut még most is. Gyermekkorom ízei jönnek az eszembe, s megéreztem ma a velőscsont illatát, a papsajt fanyarát, az akácvirág mézét s az aranyalmáét es, amiről örökké azt mondogatták a felnőttek, hogy biza vérhast kapunk tőle. Na persze, s a sok víztől béka nő a hasunkba, s a tűztől bépisilünk, ugye?
Jó emlékezni, ízek, illatok szárnyán lebegni. S mikor nekem es sikerül elécsalogatnom valami csinálmánnyal, hát én attól olyan boldog tudok lenni, hogy el sem mondhatom!
Nyugodalmas jó éjt kívánva, mára búcsúzom.
Tündi
Utolsó kommentek