Önellátás? Vidéken?

Kaszálni való idő van. Meg es történt a kaszálás, s van nékünk gyönyörűséges szénapadlás es, ahova fel es hordhatjuk a megszáradt szénát, amit épp az imént takartunk, gyűjtöttünk bé. Nosza, akkor nézzünk körül a sose használt padláson.

 A friss széna illatától erőst bódultan felkecmeregtem én es. Rögvest elkezdtem prüszkölni a portól, s szemem-szám elállt a sok lom láttán. Meglágyult horgas ínnal, a magasból vissza nem nézve, egy darabig hűségesen segítettem a páromnak. Csak apró sikkantások hagyták el remegő ajkamat, az is mindössze akkor amikor a pallókat rezegni éreztem a lábunk alatt. Eszeveszetten forgattam a kerekeket ott fenn a kisagyamban, hogy miért es kell nekem onnan sürgősen lemennem. S a szikra kipattant! Hát persze, hogy seprű kell, s lapát es, ki kell szépen takarítani, a kecske kényes jószág, nem eszi meg a mocskos szénát. Zsákot es vittem, olyan gyűjtött, "valamiremégjólesz" papírzsákot. Mellesleg megdőlt az az elképzelésem, hogy ezek a "valamiremégjólesz" holmik sose jók semmire... No, ekkor megest elkezdtem gondolkodni, hogy ejsze nem kéne visszamenjek, csak szépen felnyújtogatom a kellékeket, s spuri el onnan. Látván a pánikot a szememben, a páromnak megesett a szíve rajtam, elvette a seprűt, lapátot, csak arra kért még pár kartont adjak fel, amivel a kisepert helyet még letakarja. 

Nem cifrázom... Döglött egérbe nyúltam a kartonok között, s kifogást se keresve jöttem nektek mesélni. Heába, na, ilyen botcsinálta parasztleány vagyok....

Áldott legyen a napotok!

Tündi

 Magyarországi testvéreim másképp mondanák a laskasirítésnek, de a lúdlevesnek es. Így né: tésztakészítés és liba húsleves. Kicsit úriasabban. De ejsze így es megérted, nyájas olvasó, az irományt. Ma laskát sirítettem. A ludat levágtuk már pettyet régebben, de a leves soknak bizonyult, így lefagyasztottam belőle. Sok a tojásunk, megszaporodott a majorság, s hirtelen felvillant a szikra: házilaska! Ki a lúdnak a maradék levét! 12 tojásból, kilónál kicsit több lisztből, víz nélkül készült. Jó keményre gyúrtam, s sirítettem éppeg eleget. Aztán kitettem száradni az abroszra, s félóra múlva szépen felcsíkoztam. De reszeltem es belőle, tarhonyának. Te! Olyan szép lett, mint az Isten szeme, s olyan finom, mint a Mári néni laskái! 

 Kicsi leánka koromban ettem én elég laskát. Emlékszem, Édesanyú amikor sirített mindig a forró platnira es reádobott egy-egy darabot, az fekete szeműre sült, megsóztuk, és jó étvággyal megettük. Jaj, tudjátok még mit ettem erőst szívesen? A kékhátú gombát! Édesapú értette a gombákat, s gyakran kirándultunk es, s szedtünk mindenfélit. A kékhátúba aztán jó csípős juhtúrót töltött, s megsütte a platnin. A nyál a szájamban összefut még most is. Gyermekkorom ízei jönnek az eszembe, s megéreztem ma a velőscsont illatát, a papsajt fanyarát, az akácvirág mézét s az aranyalmáét es, amiről örökké azt mondogatták a felnőttek, hogy biza vérhast kapunk tőle. Na persze, s a sok víztől béka nő a hasunkba, s a tűztől bépisilünk, ugye? 

Jó emlékezni, ízek, illatok szárnyán lebegni. S mikor nekem es sikerül elécsalogatnom valami csinálmánnyal, hát én attól olyan boldog tudok lenni, hogy el sem mondhatom! 

Nyugodalmas jó éjt kívánva, mára búcsúzom. 

Tündi

 Adjon az Isten szép jó napot! Meghívtak blogolni. S mivel egy köztudottan parapács, írni s beszélni szerető székely fehérnép vagyok, el es fogadtam. Első blogbejegyzésemet talán arra pazarolnám, hogy valamilyen szinten bemutatkozzak. Marosvásárhelyen születtem, a második fiam születésekor Magyarországra költöztünk. 10 esztendeig időseket gondoztam Németországban, 2-3 havi váltásban, aztán három évre hazaköltöztem szülőföldemre. Jelenleg immár egy éve újra Németországban tengetjük a napjaink, ahol a munkánkból adódóan gyakorolhatjuk az önellátást. Egy birtokot vezetünk ugyanis, ahol módunkban áll kertet művelni, állatot tartani. Van is kecskénk, kiscsibénk, persze kotlóanyóval, Linával, tojó tyúkunk, és ma érkezik két kis mangalica malac. Alig várom! 

Az önellátás... Nem volt könnyű idáig jutnom, de közben történtek vicces dolgok is velem, no meg kevésbé megmosolyogtatók es. Amikor falura kerültem először, féltem minden állattól. A tyúktól is. Lehet hangosan kacagni, de tényleg. Aztán megszoktam, megtanultam, ma már simán le is vágom őket. Annak idején amikor falura kerültem városi leány létemre, igencsak szegények voltunk. De megvettünk pár tyúkocskát, és abajgattuk, szeretgettük, neveltük. Amikor már csak egy maradt, mert a többit mind megettük, hát sajnáltuk levágni. Élt, éldegélt a csirke, és növögetett is szépen. Egy szép napon nem volt mit főzzek, fizetés előtt álltunk, a kamra kongott az ürességtől. Csak én voltam otthon, s mire a fiúk hazaérkeztek, mindennap meleg étel gőzölgött az asztalon. Ezen a napon nagy bajban voltam. Még mindig féltem a tyúktól, de más választásom nem lévén, megfogtam, és nekiveselkedtem, hogy én biza levágom. Igen ám, de hogyan? Most az a rész következik, amikor az állatbarátok esetleg meg es köveznek. Én magam is sajnálom amit akkor csináltam, de hát ami megtörtént, megtörtént. A tyúk nyakát szépen ráhelyeztem a favágó tuskóra, és szinte oda se nézve lecsaptam a baltával a fejét. Szegény pára, persze, hogy elkezdett repdesni, menekülésre késztette az ösztöne. És én elengedtem, mert megijedtem. Horror... A feje a tuskó mellett, a tyúk teste meg körbe rohangált az udvaron. Sikítottam ahogy a torkomon kifért, a szomszédasszony jött át és fogta le a tyúkot. Na, de ezen túl vagyok, azóta profi módon vágok szárnyast.

  A piciny önellátásunkhoz tartozik még, hogy magam sütöm a mindennapi kenyerünket. Napról napra finomabb, szebb. a bolti már eszünkbe sem jut. Kecsketejből készült kefirt és tejet iszunk, most készülünk beoltani az első sajtunkat. Van veteményesünk, az udvaron málna, eper, cseresznye megterem. Hát hirtelen felindulásból ennyi fért a bemutatkozásomba, hamarosan újra jelentkezem sztorikkal, fotókkal, eredmények megmutatásával, no meg az odáig vezető rögös út leírásával. 

Egyik csoporttársunk lenyűgözött minket piskótájával, melynek receptjét kedvesen rendelkezésünkre bocsátotta.
Köszönjük!

Sokféle receptet olvastam már, de ez kizárólag az alábbi három összetevőből készül: 

Tojás (60-60 g)
liszt (tojásonként 2,5 dkg)
kristálycukor (2 dkg tojásonként)

Én, mint "nyugdíjas pályakezdő" ( csupán egy éve szereztem meg a szakács, cukrász és felszolgáló szakmunkás bizonyítványt is) igyekszem mindent precízen kimérni, a technológiát szigorúan betartani. A tojás legalább 60-63 grammos legyen ( sokan már itt hibázhatnak) a liszt tojásonként 2,5 dekagramm, a cukor 2 dekagramm. A tojások fehérjét egy nagyobb tálban félkemény habbá verem, majd beleteszem a cukor 2/3-át és tovább verem keménnyé (erről megoszlanak a vélemények, de nekem ez bevált). A sárgáját a maradék cukorral türelmesen (legalább 5-8 perc!!! ) kb. 3-szoros térfogatúra, kemény habbá verem. A sárgáját a fehérjéhez adom és - bár ez szentségtörés- a kézi elektromos habverővel pár másodperci alatt kis fordulattal összekeverem. (szerintem a tojás nem emlékszik rá, hogy az addig felverésre használt gépnek itt ártani kéne neki !) Majd porcukorszóróval, részletekben belehintve a lisztet szigorúan már csak kézzel (szilikonos) lapáttal összevegyítem. Én alumínium karikát használok, melynek az alját sütőpapírral fedem le.
A sütés előmelegített, 180 C° fokon (elektromos, nem légkeveréses) sütő alsó harmadában 30 perc, majd ajtónyitogatás nélkül!!! lecsökkentem 160 C° fokra és újabb 30 perc következik, tehát összesen egy óra!!!
A sütőből kivéve sütőpapírral borított deszkára fordítjuk ( fejjel lefelé!! )
Ne félj, nem fog összeroskadni, csak a púpja fog kisimulni!

Nagyon szépnek és forrónak indult a nyár eleje. Persze mint mindenki, én is vártam ,hogy egy pici eső legyen, hiszen azt mondják a májusi eső aranyat ér!
Júniusban jött az eső, viszonylag sűrűn, örültünk, mert minden megindult végre. 1 nap eső 2 nap napsütés... végre nem kell öntözni, kapálni viszont annál többet kellett. Hatalmas reményekkel elültettem a sok paradicsomot hisz én imádom és azt még befőzésre is akartam. Több fajtát ültettem. Sajnos a sok eső megtette a magáét, mert hiába nőttek meg, mind egytől egyig lepotyogott és elrohadt. A borsó nagyon jól lett, mivel nem egy helyre ültettünk veteményest, ezért rengeteg bab, borsó, krumpli lett. Gyümölcsből a kertben sok finom eper lett, aminek az időjárás kedvezett. Fügénk 3 éves, így lett sok ehető füge nem ám a bolti, össze sem lehet hasonlítani a kettőt.
Eső, eső, eső és még több eső... Mentsük ami még menthető! felkiáltás ha egy kicsit jó idő van!
Károk: egyértelmű a paradicsom, a gyümölcsök a fáról rohadtak le.
Hogy mégis amit mégis sikerült elraknunk honnan van?
Barack lekvár: szomszéd néni, zöldség: téli fagyasztásra a zöldségestől (esztétikai hibás, amit már nem lehet eladni) ezért kirakva, ingyen elhozva.
Krumpli:100 kg kertben termett otthon 100 kg nénikém kertjébe termett, plusz lett véve 200 kg helybeli gazdáktól. Ezen felül helyi gazdák kg-ját 20ft adták takarmány krumplinak, azt is vettem kb. 50 kg-t, ami kisebb fajta volt de még emberi fogyasztásra alkalmas.
Találtam jó minőségű, finom almát ami nem tartozik senkihez árok partján nőtt, így a hullott almát összeszedtem és ettem. Finom volt!
 
Az őszi károkról: mert sajna azok is vannak.. krumplit, almát sajnos a az egerek megrágták és a pincébe lejutott egy patkány is, így a krumplit sajnos megkezdték így mérgezni kell folyamatosan.

Sziasztok!

Nyár elején már játszottunk egy jót, valakit most is szeretnénk megajándékozni egy könyvvel, lehetőleg Karácsonyra időzítve. :-)
Mit kérünk ezért cserébe tőletek?
Hogy írjátok le a nyári tapasztalataitokat akár a mezőgazdaság, akár az állattenyésztés, vagy az önellátás terén. Nem szeretnénk korlátokat állítani, bármiről szívesen olvasunk, ami kapcsolódik a csoportunk témaköréhez.
Pályamunkáitok leadási határideje: 2014. december . 17.
A szöveget kérjük, a tothevi@gmail.com email címre küldjétek!
A beküldött írásokat blogunkon megjelentetjük, és a legközkedveltebb cikk íróját Gy. Horváth Károly (azaz az adminunk) által írott könyvvel ajándékozzuk meg, melyről bővebben itt olvashattok.
A like-okat 2014. december. 21-ig gyűjtjük, aznap eredményt is hirdetünk. 
A részvétel feltétele, hogy legyél facebook csoportunk tagja.

 A döntés a vásárló kezében van: vállalja-e azt a plusz erőfeszítést, hogy felkeresi a számára legmegbízhatóbb termelőket 30 km-es körzetében vagy egyszerűen csak leemeli a polcról töpörödött málnát? A döntést mindenki a maga igényei és lelkiismerete szerint hozza meg...

Családunk körülbelül 15 éve foglalkozik málna, ribizli, cseresznye, sárgabarack termesztéssel. Ezeknek az éveknek a tapasztalatát szeretném veletek pár szóban megosztani.

Kezdetben szinte kizárólag nagybani piacon árultuk gyümölcseinket, ma viszont a termés 80 %-a közvetlenül kerül értékesítésre, azaz kereskedői közvetítés nélkül. Ez nagy előrelépés számunkra, hiszen míg a nagybani értékesítés esetén mindössze 800-3000 Ft-ot remélhettünk egy rekesz málnáért, addig saját eladásból 4-6000 Ft-ot is érhet ugyanez a mennyiség. Ez nem azt jelenti, hogy ennyivel drágábban adjuk, hiszen a zöldséges is ugyanezen az áron fogja kínálni, mire eljut hozzá. A különbség abban áll, hogy a nagybani piacra szedett árut mindig féléretten kell leszedni, míg mi, vevőinktől mindig előjegyzést veszünk fel a gyümölcsre, és azt a legoptimálisabb érettségi fokon szedjük le. A legtöbb esetben haza sem visszük, ugyanis vásárlóink legszívesebben rögtön a gyümölcsösbe jönnek a megrendelt mennyiségért. A málna esetében a friss szedésnek rettentő nagy jelentősége van, ugyanis nagyon kényes gyümölcsről beszélünk. Ha féléretten is szedjük le, mire a zöldséges pultokra kerül, a legtöbbször túlérett, töpörödött bogyókat találunk a kis tálcák alján... ez az oka annak, hogy nagy gondot fordítunk a szedés ütemezésére. Nagyjából ugyanez igaz a többi gyümölcsre is, de a ribizlit még mindig a nagybani piacon a „legkönnyebb” eladni, annak ellenére, a hogy a tendencia nekünk kedvez.

Fentebb láthattátok, milyen széles spektrumon mozog a málna eladási ára attól függően, hogy milyen fórumon próbáljuk azt eladni. (Itt jegyeznék meg még egy nagyon fontos tényezőt: mi Budapest agglomerációjában élünk, ami azt jelenti, hogy itt még van fizetőképes kereslet a gyümölcsre. Nagyon érdekes lenne, egy más tájegységen élő gazdálkodó tapasztalatait ugyanerről olvasni!)
Fontos tisztába lenni azzal, mennyi munkával, befektetéssel és kockázattal jár az, amíg az áru piacra kerül. Ezeket szeretném veletek a következőkben néhány pontban ismertetni.

-          Tavaszi munkálatokkal töltött idő (pl. metszés, kapálás, növényvédelem)

-          A fentebbiek finanszírozása (pl. kötszer, permetező szer, üzemanyag)

-          A gyümölcsszedéssel töltött idő (ennek képzelt órabérét saját magára és családjára vetítve egy okos gazda soha nem számítja ki :))

-          Rekeszek, tálcák vásárlása, címkék nyomtatása

-          Járulékok, adók

-          Időjárásnak való kitettség
Az elmúlt 15 év nagy ingadozást mutatott a terméshozam tekintetében, melyet nagyban befolyásolt az időjárás.

-          A gyümölcsös őrzésével töltött idő
Egy családi gazdaság esetében csősz megfizetése esélytelen, a bekerítés költségét pedig nagyon nehéz kitermelni. Sajnos voltak már olyan évek, amikor nem sikerült a tolvajok előtt oda érni, bármennyire is próbáltuk.  Ez az az érzés, amit nem kívánok senkinek: el lehet képzelni, milyen gondolatok járnak az ember fejében, mikor majdnem üres rekeszekkel, a megrendeléseket lemondva, fél óra gyümölcsösben való bóklászás után, haza kell kullogni.

-          Amennyiben a közvetlen értékesítés nem megoldott, be kell szállíttatni a gyümölcsöt a piacra. Ennek a költsége rekeszenként 3-500 Ft.

-          Mivel idénymunkáról van szó, számításba kell venni, hogy ez időszakos bevétel. Ebből kellene finanszírozni a következő év befektetéseit, fejlesztéseit, és kihúzni a telet.
 A legtöbb gazdálkodó természetesen több lábon próbál állni, de akkor sem mehetünk el szó nélkül a tény mellett.

-          Egy igényes családi gazdaság mindig visszaforgatja a bevétel jelentős részét vállalkozásába. Velünk sincs ez másképp: mindig figyeljük az újabb trendeket, hogy a legjobb ízű, legmutatósabb fajtákat telepítsük. A kiszáradt, elöregedett tövek folyamatosan pótlásra szorulnak.

A fentiek fényében azt hiszem, nem nehéz belátni, hogy egy multi vagy kereskedő mennyivel kevesebb kockázatot vagy erőfeszítést vállal csupán a profitért. Termelőként az az érdekünk, hogy vásárlóink megelégedésére és nem utolsó sorban egészségére váljék „munkánk gyümölcse”.
Gyerekkorunktól fogva azt sulykoltánk belénk, hogy a vödörbe csak az a gyümölcs kerülhet, amit mi, magunk is szívesen megennénk. Mivel szeretjük a finomat, a mérce így igen magas lett. :)
Egy üzletlánc vajon mennyire érdekelt ebben? Sokuk tűzte már zászlajára, hogy magyar terméket árul, de tisztességes árat nem akar fizetni érte. A döntés a vásárló kezében van: vállalja-e azt a plusz erőfeszítést, hogy felkeresi a számára legmegbízhatóbb termelőket 30 km-es körzetében vagy egyszerűen csak leemeli a polcról töpörödött málnát? A döntést mindenki a maga igényei és lelkiismerete szerint hozza meg...

Természetesen nem adom fel, újra megpróbálkozom egy másik környéken az önellátással, mert tudom hogy lehetséges, és nem kell hozzá 100 hektár földművelés stb... mint azt a sok nagyokos állítja. Az önellátás nagyszerű dolog, stresszmentes, és nem kell tőle félni, csak ki kell használni minden lehetőséget amit a természet tálcán nyújt..

Én is szeretném megosztani veletek önellátó életmód tapasztalatomat. Családommal kipróbáltuk az önellátást amennyire lehetett. Vettünk egy tényleg olcsó telket vidéken külterületen. Erdők, mezők, tavak, napfény, nyugalom. Építettünk a földbe süllyesztve egy pincét ( nevezhetjük gazdasági épületnek is) amelyre zöld tetőt csináltunk, tehát be volt füvesítve. Csak a bejárat látszott ki a földből, mivel domboldalon épült. A föld a ház oldalait rendkívül jól szigetelte, alig kellett télen fűteni, elég volt egy kis lemez kandalló az egész 110 m2-es beltérre. Fúrtunk kutat, így a víz ingyen volt. Villany eleve volt a telken, tehát az az egy dolog volt amiért havonta fizetni kellett. A fűtés ingyen volt, mert egyrészt a közeli erdőkben rengeteg száraz gally lapult, csak össze kellett szedni, másrészt a közeli falvakban az évi lomtalanítás alkalmával 2 nap alatt annyi faanyagot szedtem össze ami elég volt az egész éves fűtésre. A tűzhely gázpalackról ment. Volt 3 db kecskénk, és baromfi udvar tyúkokkal, meg 2 malac. A kecskék annyit tejeltek hogy a család tejtermék ellátása biztosítva volt, sőt a malacok is nagyon jól híztak mert minden nap kecsketejből készült nekik a moslék. Az állatok takarmánya ingyen volt, mert a közeli földeken betakarítás után böngészéssel kb. 2 nap alatt összeszedtem annyi maradékot ami elég volt egész évre. Néhány állat nagyon szépen ellát egy kis családot, tehát nem kell rögtön nagyon nagyban gondolkodni, mert különben bele se merne vágni az ember. Lényeg hogy nem szabad restnek lenni és nyáron amikor sok takarmány megy veszendőbe a településeket körbevevő földeken, igenis ki kell menni és összegyüjteni az állatainknak télire. Tehát a víz ingyen volt, a takarmány ingyen volt, a fűtés ingyen volt, és az élelem nagy része szintén ingyen volt ( hús, tojás, tej, sajt, zöldségfélék, gyümölcsök) Egyedül a villanyszámla és néha egy gázpalack csere, na meg a kocsi fenntartás került rendszeres pénzbe. Öten éltünk 3 nagyobb gyermekkel. Nagyon jó volt a nyugalom, volt, kerti medencénk, kerti tavunk amibe rengeteg ponty úszkált (amiket pecázások alkalmával fogtam és mindig hazavittem a kerti tóba) A gyermekek imádták az állatokat, játszottak a kecskékkel, élvezték a szabadságot, és mindig volt pénz a kecsketej eladásából ( mert azt korlátlan mennyiségben eladható. Így teltek az évek, és a háborítatlanság mindent megért. Aztán kezdődtek a bajok, mert sajnos ebben az országban olyan a rendszer hogy a szegények boldogulása mindenképp gátolva legyen. Egy nap szomszédok jelentek meg akik megvették a mellettünk és a szemben lévő területeket. Pillanatok alatt beépítették, és ránk szálltak. Ők pihenni költöztek oda és nem azért hogy állatokat kelljen szagolniuk. Folyamatos szomszédháború, feljelentgetés, fenyegetőzés, ordibálás minden nap. Aztán megjelent az illetékes építés hatóság is és milliós bírságokkal fenyegetőztek. Leszedették a zöld tetőt a házról és kénytelenek voltunk drága bankkölcsönt felvenni hogy "rendes" háztetőt építsünk, mert a hatóság nem engedélyezte a zöld tetőt. Lekerült a föld a tetőről és hungarocell szigetelés kellett hogy ne menjen ki az összes meleg. Rengeteg pénz kellett az utólagos építési engedélyeztetéshez ami egy évig tartott. Közben újabb szomszédok települtek oda, akik szintén nem viselték el hogy van pár állatunk, és olyan házakat építettek mellénk amiknek az ablakai mind az udvarunkra néztek. Gyakorlatilag megszünt a magánélet, és majdnem az összes állatot fel kellett számolnunk mert nem bírtuk már idegileg a folyamatos szomszéd háborút. Állatok nélkül pedig nincs önellátás. A birtokot el kellett adjuk hogy megszabaduljunk onnan. Az önellátás tehát saját példánkon keresztül szemléltetve csak akkor működhet, ha olyan helyet tud magának találni az ember, ahol a boldogulást gátló aljas törvényeket pontosan betartó embertelen hatóságok békén hagyják az embert, és nincs írigy, gonosz szomszéd aki pokollá tegye az életet. A természet biztosítja az ember számára amire szüksége van, csak ha az ember él a lehetőséggel, akkor megjelennek más emberek akik mindent el akarnak venni. Ezért aztán azt tanácsolom mindenkinek aki önellátó akar lenni hogy nagyon jól válassza meg a környéket ahol belevág, mert az emberi gonoszság határtalan, és bármilyen éden kertet is alakít ki az ember családjának, a hatóságok nincsenek erre tekintettel hanem mindent úgy beszabályoznak hogy ne lehessen boldogulni csak adós rabszolgaként tengődni. Tapasztalatom szerint az önellátó gazdálkodásnál egyik legfontosabb alap hogy legyen területed olyan helyen, ahol senki sem háborgat. Akkor ugyanis tényleg a magad ura lehetsz. Áshatsz tavat a halaidnak, építhetsz bármilyen épületet, fúrhatsz kutat, fűthetsz az erdőben talált gallyakkal, nevelhetsz állatokat. De ha van/lesz szomszéd, akkor lőttek az egésznek. Megtalálnak a gonosz hatóságok is és lehetetlenné tesznek mindent, fenyegetőzésekkel, bírságokkal, állandó zaklatással, olyan törvényekkel amik azért vannak hogy megakadályozzák a szegény ember boldogulását.. A természet mindent megad ami az élethez kell, de az emberek elveszik... Természetesen nem adom fel, újra megpróbálkozom egy másik környéken az önellátással, mert tudom hogy lehetséges, és nem kell hozzá 100 hektár földművelés stb.. mint azt a sok nagyokos állítja. Az önellátás nagyszerű dolog, stresszmentes, és nem kell tőle félni, csak ki kell használni minden lehetőséget amit a természet tálcán nyújt..